Ferrari 488 GTB

A Ferrari versenyautó tervezői kezdeti időszakára azt lehetett mondani, hogy az olasz Maranellóból származó vállalat sok évig a potens, tizenkéthengeres motoros sportautók gyártására koncentrált inkább. Az idő múltával viszont a cégvezető Enzo Ferrari számára inkább csak büszkeség kérdése volt, hogy más motorkoncepciókra nemet mondjon. Amíg a 40-es években még a nagy V12-es gépezetek kellettek ahhoz, hogy elérjék az igényelt csúcsteljesítményt, addig a technika viszont folyamatosan továbbfejlődött. Kisebb, kevesebb hengert tartalmazó aggregátoroknak is sikerült már az igényesebb vezetőket is kielégíteni. Ezt Enzo fia, Dino az általa indított V6-os motorral már az 50-es évek végén bebizonyította a versenypályákon. A cég pátriárkájának V12-es dogmája a Ferrarit akár pénzügyi gondokkal is fenyegethette volna, mivelhogy a házon belüli versenysport aktivitásokat elsősorban az utcai modellekkel kellett finanszírozni. A költséghatékonyabban gyártható hat- és nyolchengeres motorokban meg volt a lehetőség, hogy növeljék az eladási számokat. A rövid távon használt Dino másodmárkával végül megpróbálkozott a gyártó azzal a kísérlettel, hogy hat- és nyolchengereseket vigyen a piacra. Ezen Ferrari belépő modellek hagyományához tartozott a 488 GTB, melyet az olaszok a 2015-ös évben vették fel új autó programjukba. Technikai különlegessége: a 488 GTB azon kevés kupé közé tartozott, melyekbe a Ferrari turbótöltős motorokat helyezett el.

A 488 GTB-t a Ferrari a 70-es években készült V8-as klasszikusok hódolataként látja

A 2015-ös évben történt piaci bevezetésekor a cégen belüli kemény viták, hogy kibővítsék-e a V8-as változatok motorpalettáját, már rég a múlté voltak. A 488 GTB kupék és elődjeik, a V12-es csúcsmodellek mellett már rég elfoglalták helyüket a Ferrari új autó katalógusaiban, és programjuk biztos alkotóelemeivé váltak. A nyolchengeres sportautók gazdasági relevanciája már a 70-es évek közepétől világossá vált. A gyártó 1976-os első modellévre készített V8-as sportautói Dinóból hirtelen hivatalosan is Ferrarikká váltak, és megkapták a vállalat írásjegyét és márkajelét is. Az 1975-ös évben bemutatott nyolchengeres modell, mely a 308 GTB jelző alatt lett kifejlesztve, még bestsellerré is vált, és szűken 10 évig csak kevés változással lett továbbgyártva. Használtautóként a kupék azt a státuszt is elérték, hogy a 70-es évek klasszikusának számítsanak. A 488-as modell kiadásával az olaszok az első sikeres V8-as Ferrari jelentősége előtt hódoltak: a sportkupé megkapta a nagy tradíciókkal rendelkező GTB kifejezést, és a marketing által kifejezetten a pontosan 30 évvel előtte programból vett, 308-as iránti hódolatként lett beállítva.

Formatervezési idézetek történelmi Ferrari modellekből a 488 GTB-nél

A történelmi Ferrarik ismerői a 488-as modellben rögtön felismerhettek olyan stíluselemeket, melyek már a 308-as gyártási sorozat GTB-jét is kitüntették. A történelmi Ferrari modellek egyik formatervezési felidézése volt az ajtók mögött elhelyezett, erősen kimodellezett sárhányók légbejárata, melyeket a 488-asnál egy splitterrel optikailag még jobban kihangsúlyoztak. Egy markáns, háromszögű bevágás az ajtók felső részén további feltűnő részlete volt az 1,20 méter lapos kupé karosszériájának a formatervezését illetően. Ezzel a fogással egyidejűleg sikerült a tervezőknek a légáramlást a hátsó motortérbe vezető, bemeneti tengelybe irányítani. Az előrefele ferdén leeső motorháztetővel és egy lapított burokra emlékeztető tetőfelépítéssel ez a 4,57 méter hosszú és 1,95 méter magas 488 GTB járműosztálya tipikus ismertetőjeleit vette fel.

A 488 GTB-nél a Ferrari az újszerű és a márkára jellemző formatervezési elemeket keveri össze

Ami feltűnő volt a Ferrari elölnézetében, az a 488-ashoz kialakított világítóegység volt, melynek lineáris formája majdnem a szélvédőig húzódott fel. Az üvegezett világító akna felső részében helyezte el a gyártó a nappali világításhoz szükséges, 20 külön elemből álló LED technikát. Egy hasonló üvegkonstrukciót választott a gyártó a 2009-ben bevezetett elődnél, a Ferrari 458-nál is. Ennél nagyobb hagyománya volt a hátsó-középmotornál bevetett üvegtetőnek, mely szabaddá tette a V8-as aggregátorhoz a belátást és egyidejűleg hátsó ablakként is működött. A szélesen lefektetett hátsó részt egy a kötényig magasan felérő diffúzor dominálta, mely két beépített kipufogócsővel, valamint a márkára jellemző, feketébe öltöztetett teknőbe elhelyezett kerek hátsó lámpával lett felszerelve. A diffúzor, az üvegtető és a hátsó lámpák hosszas bevágásainak optikai dominanciája mellett a légterelő, mely a 488-as hátsó részének visszafogott befejezése volt, már szinte szembe sem tűnt. Összességében ennek a GTB generációnak a tervrajza olyannak bizonyult, melynél a házon belüli tervezők a luxus osztályú sportkupék ismert formáit, a márkára jellemző stíluselmeket és a történelmi Ferrari modellekből idézett és elődjeiből átvett, továbbfejlesztett részleteket ötvöztek.

Technikai újításokkal akarja a Ferrari a 488 GTB-t jobban uralhatóvá tenni

Aki a 488 GTB nagy újításainak a nyomára akart akadni, annak egy praktikus vezetési tesztet kellett a közvetlen előddel csinálnia, mivel a tervezők arra utaltak, hogy a 488-as lendítő erejét a 458-as Ferrari gyártási sorozatáéhoz képest a felére tudták csökkenteni. Kívülről ez viszont aligha látszott meg. Az ezért felelős technikák, az előre épített dupla légterelő kivételével, az átépített padló alatt, valamint a hátsó részben találhatóak. Ott a tervezők a diffúzorba elektromosan irányított csapóajtókat integráltak, melyek csak magasabb sebességeknél nyíltak fel automatikusan, és ezzel növelték az érintkezési nyomást. Ilyen cselekkel próbálták az utcai fekvést stabilizálni és a 488 GTB-t a kevésbé tapasztalt Ferrari pilóták számára is kezelhetőbbé tenni.

A Ferrari a 488 GTB-be V8-as turbótöltős középmotorokat épít

Azért, hogy a sofőrök a 488 GTB-vel, főleg a Ferrarijuk kihajtása során gyorsan szélsőséges helyzetekbe kerülhetnek, főként a közvetlenül az ülések mögött elhelyezett, V8-as gyártási módban készült középmotor volt felelős. Ami nem volt jellemző eddig a gyártóra: a 488-asba épített nyolchengereset két turbótöltővel kombinálta. Ezzel a szerkezeti módszerrel ez a V8-as aggregátor a GTB-nek 670 kW-os (892 LE) teljesítményt tudott a rendelkezésére adni. Hasonlításképpen: a töltők nélkül felszerelt V8-as motorral szállított Ferrari 458 Italia 419 kW-os (570 LE) maximális teljesítményértékével jóval elmaradt utódjához képest. A 458-as Speciale változat is csak 600 LE-re jutott. Kilövellési idejében viszont a súlyban csökkentett Speciale lépést tudott tartani a 488 GTB új gyártási generációjának nehezebb modelljeivel: a százas érték eléréséhez mindkét Ferrari kupénak csak három másodperc kellett.