Fiat Bravo

Bevezetés a Fiat történelmébe

A Fiatot (Fabbrica Italiana Automobili Torino) Giovanni Agnelli alapította 1899-ben, és egészen 1945-ben bekövetkezett haláláig annak vezetői feladatait is ellátta. 1903-ban a vállalat már teherautókat (manapság a Fiat haszongépjárműveket a Fiat Professional gyártja) is készített, 1910-re pedig a Fiatból Olaszország legnagyobb autógyára vált. Az első világháború alatt a cég továbbra is gyártott járműveket, azonban ez kiegészült a hadianyagok és repülőgépmotorok előállításával is. Az 1920-as években a Fiatnak már 80%-os részesedése volt a teljes olasz autópiacból, ezért 1923-ban Torinó külvárosában felépítették a futószalagszerűen termelő ikonikus Lingottót, mely abban az időben Európa legnagyobb autógyára volt. A megnövekedett termelési kapacitásnak köszönhetően a Fiat olyan híres típusokkal tette elérhetőbbé szélesebb tömegeknek is a személygépkocsikat, mint az 509-es, a Balilla vagy a Topolino. A második világháború alatt a Fiatnál szinte a teljes termelést a hadigépezet szolgálatába állították, viszont az 1945-ös béke után a cég lassan talpra állt, és így egyre több ember számára váltak elérhetővé az akkoriban gyártott modellek, például az 500-as vagy a 600-as típus. Az alapító unokája, Gianni Agnelli vezetése alatt a Fiat a világ egyik leggyorsabban fejlődő vállalata volt, 1967-ben felvásárolta a vetélytárs Autobianchit, majd két évvel később a Ferrarit és a Lanciát is. 1986-ban a Fiat tulajdonába került az Alfa Romeo, 1993-ban pedig a Maserati. 2000-ben a vállalat vezetése együttműködési szerződést kötött a GM-mel, ám ezt 2005-ben semmisnek nyilvánították, tehát a Fiat voltaképpen máig független. A Bravo első változata 1995-ben jelent meg, és már történetének kezdetén jelentős sikereket ért el.

A Fiat Bravo első szériája

Ezt a jelentős sikert bizonyítja a tény, hogy a Bravo már a megjelenésének évében elnyerte az Év Autója díjat. Az elismerés nem volt véletlen, ugyanis a Fiat kompakt autóját már a megjelenéskor kedvező áron lehetett beszerezni, és a fenntartási költségei sem voltak magasak. A járműnek volt egy testvére is, melyet Brava néven értékesített a gyártó, ez a sportosabb, 3 ajtós Bravotól eltérően ötajtós kivitelben készült és nagyobb csomagtérrel rendelkezett, így családosok számára jelentett praktikusabb választást. A 90-es években a Tipo utódjaként megjelent Bravo kezdetben három négyhengeres és egy öthengeres benzines erőforrással volt elérhető, ebben a sorrendben 1,4l-es 75 lóerős, 1,6l-es 90 vagy 103 lóerős és 1,8 literes 113 lóerős változatokban. HGT verzióban a Bravo 147 lóerős motorral is megvásárolható volt, illetve számos országban léteztek limitált szériás darabok is. 1997-ben megjelent az 1.6-os Bravohoz a négyfokozatú, sport- és téli üzemmódokkal is bíró automataváltó, majd 1998 őszén a Fiat frissítette a típust. A ráncfelvarrás után fejlesztették a Bravo motorjait, az alapmotor helyét ezzel az 1,2-es 82 lóerős benzines vette át, a többi erőforrást pedig korszerűsítették, illetve megjelent a palettán egy 105 lóerős JDT dízelmotor. A fiatalosan sportos kompakt modell belső terét is megújították, a frissített Bravo utasterében ennek köszönhetően már igényesebb anyagokat használtak, modernizálták a műszerfal megjelenését, valamint a küllemét is a kor igényeinek megfelelően alakították át. Többek között átgondoltan megtervezett utastere és megbízható motorjai miatt a Bravo jelentős sikerre tett szert, ebből kifolyólag pedig a használtautók piacán is jelentős elismerésnek örvendett. A típus gyártásának 2001-es leállítása után a Bravo 2007-ben teljesen megújulva tért vissza a köztudatba.

A Bravo második nemzedéke és társai

A Fiat olyan olaszosan temperamentumos, friss dizájnt alkotott az új Bravohoz, ami jól illeszkedett a kor igényeihez és megfelelően fiatalos külsőt is kölcsönzött az autónak. A kocsi belső terét is az alapoktól tervezték újra, ennek megfelelően igényes műszerfal és szép belső tér fogadja az utasokat. Az olasz márka a családosokra is gondolt, ennek megfelelően az új Bravo a kategória egyik legterjedelmesebb, 400 literes csomagterével rendelkezik. A modell jelentős újdonsága még, hogy alapfelszereltséggel is számos extra járt hozzá, például manuális klíma, fedélzeti számítógép és kétfokozatú szervokormány. A motorpalettán az olyan dinamikus turbómotorok tettek szert nagy népszerűségre, mint az 1,4-es 120 vagy 150 lóerős benzinesek, illetve 2008-tól az 1,6-os 105 vagy 120 lóerős dízel. Azonban a kompakt osztályban erős verseny alakult ki, így többek között a Volkswagen Golf és a Ford Focus is a Bravo jó alternatívájának bizonyulhat, illetve ideális választás lehet az Opel Astra és a Kia c’eed is. Ennek ellenére a Bravo a gyártás 2013-as befejezése után is népszerű tudott maradni, és sikereit a használtautók piacán is folytatta, ahol az olasz gyártó modellje máig keresett, hiszen „városi szaladgálósként” ugyanúgy megállja a helyét, mint teljes értékű családi autóként.