Toyota Supra

Történelem

Kevesen vannak tisztában vele, hogy a világ egyik legsikeresebb autómárkája szövőszékek gyártásával kezdte máig tartó pályafutását. A Toyota története az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, amikor Sakichi Toyoda megalkotta Japán első elektromos szövőszékét, mely később az ország iparának fejlesztésében és modernizálásában egyaránt jelentős volt. Toyoda 1918-ban fiával közösen megalapította a Toyoda Fonó és Szövővállalatot, majd 1924-ben a vállalat megépítette az első automatikus szövőgépet, melyet a Toyoda Automatikus Szövőszék Művek megalapítása követett. Toyoda fia, Kiichiro apjára ütött, és a szintén feltaláló vénával megáldott fiú érdeklődni kezdett a 20-as években felfelé ívelő autóipar felé. Apja szövőszék licenszének eladása után Kiichiro lefektette a Toyota Motor Corporation nevű vállalat alapjait, és 1937-ben aztán a cég is megalakult. A vállalat a második világháború okozta sokk után lassa újra megerősödött és olyan sikeres autókat készített, mint például a gyártó első igazán nagy sikereként könyvelt Tiara, vagy az 1966-ban bemutatott sikerautó, a Corolla. Érdekesség, hogy az 50-es években még csak első lépéseit megtevő japán cégből 2000-re a világ egyik legmeghatározóbb vállalata lett, amely napjainkban szinte minden kategóriában népszerű autókat gyárt. A Toyota Supra a japán márka 1978 és 2002 között gyártott legendás sportautó modellje, mely világszerte rajongással tölti el a japán autókultúra és a sportautók szerelmeseit.

A legenda indulása: a Supra első generációi

A Supra első szériája javarészt a márkatárs Celica liftback változatára épült, megegyezik a két modell ajtaja és hátsó része, azonban a Supra (ekkoriban még Celica XX néven) jóval hosszabb karosszériával készült. Kulcsfontosságú különbség viszont, hogy a Suprát már soros hathengeres motorral szerelték. Az autót háromféle blokkal gyártották, az alap a kétliteres, 12 szelepes 110 lóerős volt, valamint létezett egy 2563 cm3-es is, mindkettőt elektronikus üzemanyag befecskendezéssel szerelte a Toyota. Váltóból kétféle, ötsebességes kézi és négysebességes automata állt a vevők rendelkezésére. 1980-ban a motorpaletta egy 2,8-as 116 lóerős erőforrással bővült, valamint rendelhetővé vált hozzá egy sportcsomag, ami sportos külső kiegészítőket és sportfutóművet tartalmazott. Az 1981 végén érkezett második generáció Japán kivételével mindenhol Celica Supra néven került forgalomba, és az elődmodelltől már lényegesen eltérő dizájnnal érkezett, továbbra is soros hathengeres motorokkal és nagyobb tengelytávval. A második széria kétféle változatban, P-Type - sportos - és Luxury Type – több kényelmi extrával szerelt – létezett, viszont műszakilag megegyeztek. A Supra még mindig soros hathengeresekkel készült, egy 2 literes és egy 2,8-as 145 lóerős blokkal, amelyet már vákuumos rásegítésű gyújtáselosztóval szereltek. Az autót a világ tájain számos kisebb műszaki eltéréssel értékesítették, aztán 1985-ben frissítették is a második nemzedéket, majd 1986-ban a harmadik generáció gyártása kezdődött meg. Ezzel a Supra teljes mértékben önálló modellé vált, és már 200 lóerős, háromliteres motorokkal is készítették, 1987-től pedig a turbós változatok is hódítani kezdtek váltók terén viszont maradtak az ötsebességes manuálisak és négysebességes automaták. Extrák terén szintén sokat fejlődött az autó, rendelhető volt már például targatetős változatban és elektromos napfénytetővel is, 1990-től pedig szériatartozék lett a légzsák. Az autó hangulatos külsőjének és dinamikusságának köszönhetően hatalmas népszerűségre tett szert és még manapság is keresettek a Suprák a használtpiacon, valóságos eszmei értéket képviselve.

A Supra utolsó generációja és a legenda vetélytársai

A legújabb generációs Supra gyártása 1993 áprilisában kezdődött meg és a kocsit az addigitól gyökeresen eltérő, gömbölyded dizájnnal tervezték, mely formájával a Toyota klasszikusa, a 2000GT előtt is tisztelgett. A sportautót kétféle 3 literes erőforrással árulták, egy 220 lóerős szívómotorral és egy 276 lóerős duplaturbós blokkal. Az amerikai és európai exportra szánt kivitelt azonban erősebb motorokkal látták el, melyekben már acél szélkerekes turbófeltöltők és nagyobb injektorok voltak, 320 lóerőre növelve így a Japán kultuszautó teljesítményét. Ezeket hatsebességes manuális sebességváltóval, a gyengébb változatokat továbbfejlesztett ötsebességessel értékesítették. Az új széria vezetési élményéhez a súly csökkentése is hozzájárult, valamint az 1997-ben gyártott darabok a modell 15. évfordulójának alkalmából hátsó légterelőszárnyat is kaptak. A hihetetlenül jól forduló és rövid fékúttal rendelkező kocsi gyártását végül utolsóként 2002-ben, Japánban is leállították. A legendás járműnek több riválisa is akadt az évek során, ezek közül jelentősnek mondható a Mitsubishi Eclipse, a Nissan Skyline és korábban a Nissan Z modellek. Az amerikai piacon az autónak a gyökeresen eltérő stílusú izomautók, például a Ford Mustang és a Chevrolet Camaro állítottak konkurenciát. Azonban a Supra életérzésre sokan máig esküsznek, még többen szinte vadásznak a használt példányokra, ennél jobb bizonyíték pedig nem is kell az autó sikerére, amely köré mára valóságos kultusz épült és világszerte kíváncsian várják már a legenda utódját.